Leírás

FÜST MILÁN A MESTER ÉN VAGYOK CÍMŰ MŰVE NYOMÁN ÍRTA ÉS RENDEZTE LÁBÁN KATALIN

Egy nő és négy férfi története az I. Világháború idején. Játszódik Bécsben illetve egy Bécs környéki szanatóriumban.
Téma: boldogságkeresés, férfi-nő kapcsolat, a szerelem reménytelensége, szüntelen vágy az eltűnt illetve soha el nem ért teljesség után. „az olvasmányban kokain kell……ez csupa kokain” írta e műről Kosztolányi Dezső.

“Két egymás előtt ismeretlen vágyakozás sétál talán valahol…kéz a kézben..csupa fájdalommal…halad a végtelen felé.”

Füst Milán első nagyobb terjedelmű regényét (A mester én vagyok) Lábán Katalin dolgozta át és állította színpadra, amelyet az író 1932-ben írt és páratlanul izgalmas, számos regénytechnikai újítást megelőlegező kísérlet. A darab a regény alcímét viseli, Egy doktorkisasszony naplójegyzetei, amelyet immáron 2018 óta nagy sikerrel játszunk.
A középpontban a Kadlót Zsófi által alakított Doktorkisasszony áll, akinek életébe naplóján keresztül pillanthatunk be. Feltárulnak életének örömei és viszontagságai, állandó késztetése, hogy megismerje az őt körülvevő világot, és legfőképp megtalálja, hogy ki is ő valójában. Mit is jelent nőnek lenni?- hangzik el tőle a kérdés és izgalmas látni, hogy az erre keresett válaszban, milyen súllyal jelenik meg a külvilág, a férfiak befolyása, miközben feltett szándéka saját hangjának megtalálása.

Szereplők:
Kadlót Zsófi
Koleszár Bazil Péter
Kassai László
Kövesdi László
Benkő Bence
Álmosd Phaedra
Kovács Andrea

Jelmez:
Korpics Móni
Fénytervező, fénytechnikus:
Csáki Rita

Az előadás hossza: 90 perc, szünet nélkül

https://rs9.hu/

Hely

Budapest, Rumbach Sebestyén Utca 9, 1075, Hungary

Az esemény kezdetéig hátralévő idő
  • 14

    Nap
  • 11

    Óra
  • 45

    Perc
Hirdetés
Válogatott események és ingyenes programok Budapesten
Emlékeztető
  • Nincs még hozzászólás.
  • Megjegyzés hozzáadása